1. fejezet - Valaminek az eleje mig másnak a vége

Nah szia mindenki! Ez az első blogom és az első ilyen jellegű írásom. Úgyhogy próbálkozom és remélem lesz olyan aki olvasni és olyan is aki még értékelni is fogja ezt a fajta próbálkozásom. Ha valaki véletlenül ide téved és olvasgat akkor jó lenne ha kommentet is írna :) Építő kritikát is elfogadok meg bármit csak jól esne bármilyen fajta visszajelzés. Nah nem is hablatyolok tovább. Ha megjegyzést szeretnétek írni csak kattintsatok rá a fejezet címére oldalt és megtehetitek. És ugyanitt oldalt a karakterek címszó alatt megtaláljátok a szereplőket. Jó olvasást! :) Remélem tetszik majd a Story.

-Starlight

Valaminek az eleje míg másnak  a vége

Vége a fájdalomnak, vége a boldogságnak, nem érzel semmit.. Eláraszt a sötétség és kész.. Aztán újra magához ölel a fény és melletted áll egy gyönyörű angyal, vagy ez csak az ájultság?.. Talán sose derül ki hiszen újra a sötétség karmai között találod magad..

Harry Styles

 Csak egy átlagos péntek este, visítozó, őrjöngő emberekkel. Szokásos túrámat tartottam a mai napra kijelölt szórakozóhelyen. A buli még éppen csak a közepe fele közeledett így még nem voltam lerészegedve. Van itt egy lány a tömegben, még sosem láttam ezelőtt, gyönyörű szőkésbarna haja csak úgy repül minden egyes ugrással és forgással, a mosoly pedig egyre csak ragyog az arcán.

Mintha azt sem tudná, hol van, lehet túl sokat ivott. Nem tartom elképzelhetetlennek mivel szórakozóhelyi pályafutásom alatt nem egyszer, nem is kétszer hanem vagy százszor lerészegedtem de úgy, hogy reggel csak annyit tudtam kinyögni Most mi van?. Egyre csak őt figyeltem, de egyszer nem is tudom mi történt.. a lábam csak vitt a most már karomban fekvő lányhoz. Nem akartam mást csak segíteni rajta. De hogyan? És mi történt? Csak kiáltoztam torkom szakadtából.. Mentőt! Mentőt! A fenébe is! Valaki hívjon már egy mentőt!.... Nem tudom mennyi idő telhetett el mire végre megérkezett a mentő. Mivel sem barátja sem bármilyen ismerőse nem került elő, így úgy döntöttem én megyek vele. Én sokkos állapotban vagyok ő pedig eszméletlen. Hurrá! Teljes káosz van a fejemben és nem igazán így képzeltem el a megismerkedésünket. Végre megérkeztünk a kórházba. A lányt vitték, hogy kivizsgálják, engem pedig betámogattak a kórházba. Most pedig itt várok és halál ideg vagyok. Már vagy ezer éve várok, bár ez lehetetlen de így érzem. Végre végeztek a vizsgálattal és bevezettek egy kórterembe ahol rajtunk kívül csak egy éppen távozó beteg volt aki szívrebegtető örömmel hagyta el a kórházat. Így csak ketten maradtunk. Nem sok idő telhetett el mire bejött egy nővér, hogy megnyugtasson.

-Minden rendben lesz! Jadenek pihennie kell, de aztán jobban lesz!

Akkor hát Jade a neve. Gyönyörű név ahogyan ő is.

-De mi történt?! Mi a baja?

-Ezt majd csak később tudhatjuk meg.

Ezzel a nő kiment, én pedig motyogtam valami köszönöm félét. Bár nem ismerem ezt a lányt vagyis Jadet, de úgy érzem mellette kell maradjak, legalább addig, amíg nem jön be hozzá valaki. Nem hagyhatom csak így itt egyedül. És tudnom kell mi történt. Várakozásom hosszú ideje alatt alkalmam volt Jade minden arcvonását megvizsgálni. Egyszerűen káprázatos. Gyönyörű rózsaszín ajkak, kis pisze orr. Arca falfehér de még így is fantasztikusan aranyos. És bárcsak a szemét is látnám. Biztosan az is elbűvölő. Ha felébred nem fogom kihagyni, hogy azt is megcsodáljam.

Jade Miller

Ühmm.. Mi történt? - kérdeztem magamtól mikor felébredtem egy kórházban. Egy kórházban?! Jaj ne, ettől féltem, rettegtem, hogy egyszer bekövetkezik és igen egyre közelebb a vég. Mintha a legrosszabb rémálmaim egyikében lennék. És a fejem ahh rettentően hasít, majd szétrobban. Teljesen kiszáradtam, muszáj innom valamit. Miközben óvatosan feltápászkodtam, azzal a céllal, hogy igyak valamit észrevettem, hogy nem vagyok egyedül. Egy nem kicsit helyes fiú pihent az ágy melletti kórházi széken.

 Ha nem ebben a helyzetben lennék, akkor már biztosan azon gondolkodnék, hogyan cserkészhetném be, de ebben az agyrém állapotban ez nem lenne a legjobb. Gondolataimból kigabalyodva próbálom elérni a szekrényen lévő ásványvizes üveget.. és.. és.. nincs meg. Egy nagy csattanással a földön landol. A mellettem lévő fiúnak pedig kipattan a szeme, majd egy apró mosolyt villant. Bárcsak elveszhetnék a gyönyörű zöld szemeiben, és az a mosoly.. de nem tehetem. Ehelyett a romantikus pillanat helyett inkább ráförmedek:

-Te meg ki vagy?! És mit keresel itt?!